Stop Soros, Stop Lukasenko

Orbán Viktor és Alekszandr Lukasenko 2020-ban

Egyelőre ne várjuk a "Stop Soros" hirdetéseket kiegészítő "Stop Lukasenko" plakátok megjelenését Magyarország utcáin.

Az Európai Bíróság tegnap megállapította, hogy a magyar "Stop Soros" törvénycsomag egyes rendelkezései ellentétesek az európai szabályokkal. A testület szerint hazánk megsértette az uniós jogot, amikor bűncselekménynek minősítette, ha egyének vagy szervezetek segítséget nyújtanak a migránsoknak annak érdekében, hogy menekültstátusért folyamodjanak.

Mint ismeretes, az Országgyűlés által 2018-ban elfogadott jogszabálycsomagot Soros György magyar származású amerikai milliárdos után nevezték el, akit Orbán Viktor miniszterelnök azzal vádol, hogy támogatja a tömeges migrációt.

Kétség nem férhet hozzá, hogy a magyarországi születésű tőzsdemágnás mind közvetlenül, mind közvetett módon jelentős összegekkel támogatja azokat a migránsokat segítő szervezeteket, melyek működése és gyakorlata komoly politikai és jogi aggályokat vet fel. 

Mindeközben azonban az Alekszandr Lukasenko vezette fehérorosz rezsim is migránsok tömegeit szállítja a lengyel (és részben a litván) határra, ahol élő fegyverként használja a jórészt a Közel-Keletről érkező illegális bevándorlókat annak érdekében, hogy hibrid háborús eszközökkel gyakoroljon nyomást a rezsimmel szemben szankciókat alkalmazó Európai Unióra. 

A módszerek s főleg a háttérben meghúzódó motiváció tekintetében jelentős különbség van Soros és Lukasenko között. Az előbbit alapvetően ideológiai meggyőződése vezeti, míg az utóbbi taktikai megfontolásokból használja a migrációt politikai fegyverként. Az eredmény azonban majdnem azonos, sőt a belorusz akciók mind a nemzetközi jog, mind a geopolitika felől közelítve sokkal problematikusabbak mint a magyar-amerikai pénzügyi mogul machinációi.

Mindezek ellenére Magyarországon sehol nem látni "Stop Lukasenko" hirdetéseket, miközben a közpénzből finanszírozott "Stop Soros" plakátokba lépten-nyomon beleütközik az ember. Igaz, utóbbiak már nem olyan gyakoriak, mint pár éve, a választások közeledtével kellett ugyanis a hirdetési felület a régi-új főmumussal riogató "Stop Gyurcsány, Stop Mindenki" (Hont András után szabadon) plakátoknak. 

A magyar kormány az ezeréves barátság nevében és tényleges politikai érdekei mentén természetesen kiáll Lengyelország mellett, de ez a szolidaritás sokkal inkább Brüsszellel, mintsem Minszkkel (vagy Moszkvával) szemben értendő. 

Ne feledjük, alig egy évvel ezelőtt került sor Lukasenko és Orbán minden szempontból szívélyesnek tekinthető találkozójára, melynek során az országát gyakorlatilag a Szovjetunió felbomlása óta irányító fehérorosz vezető a barátjának nevezte a magyar kormányfőt, Orbán pedig a Fehéroroszországgal szembeni szankciók feloldására szólította fel az EU vezetését. De ne legyünk igazságtalanok: tény és való, hogy az Orbán-Lukasenko csúcsra a megkérdőjelezhető legitimációjú belorusz választások s az azt követő tömeges jogsértések előtt került sor. 

Ennek ellenére nem számítok a "Stop Lukasenko" plakátok feltűnésére Budapest utcáin, bár lehet, hogy tévedek. Elvégre Orbán Viktor Soros-ösztöndíjasból lett a milliárdos filantróp legádázabb ellenfele, s talán az egykori fehérorosz téeszelnök is jól teszi, ha felkészül "barátja" pálfordulására.

(A kép forrása: Belarusz Köztársaság Elnöki Hivatala)


Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A gyűlölet maszkjai – Amit október 7. felfedett

Rangos kitüntetést kapott Pályi Sándor Lajos mezőtúri ügyvéd

Indonéziai királyi család tüntette ki Cseszneky Miklós nemzetközi kapcsolatok szakértőt