Francisco José Contreras: A konzervatív liberalizmus védelmében
A liberalizmus minden bizonnyal az emberiség történelmének legsikeresebb, s ugyanakkor az egyik legvitatottabb politikai eszmerendszere, melynek még pontos meghatározása is országonként, kultúrkörönként változik. Az angolszász országokban, különösen az Egyesült Államokban, a liberalizmus egy progresszív, az emberi természet és társadalom állandó fejlődésében, korlátlan tökéletesíthetőségében hívő ideológiát jelöl, mely gyakran utópikus céljai elérése érdekében nem riad vissza a radikális, a társadalom alapvető értékeit megkérdőjelező társadalmi mérnökösködéstől. A rendszerváltozást követően a magyar közéletben is ez a liberalizmus-definíció vált meghatározóvá. Mindazonáltal létezik a liberalizmusnak egy másik meghatározása is, mely az egyének szabadságát és törvény előtti egyenlőségét helyezi előtérbe, s mindeközben tiszteletben tartja a társadalmi önszerveződés hagyományos intézményeit és a nyugati civilizációt meghatározó erkölcsi keretrendszert. Ez a fajta szabadelvű gondolkodás jellemezte a magyar reformkor és a dualizmus időszakának legjelentősebb alakjait, mindenekelőtt gróf Széchenyi István, Deák Ferenc és báró Eötvös József világnézetét. A politikatörténetben konzervatív liberalizmusként ismert 19. századi magyar szabadelvű hagyomány párhuzamba állítható a hasonló szellemi gyökerekből táplálkozó spanyol liberalizmussal. Így nem véletlen, hogy Francisco José Contreras alig egy hónapja megjelent A konzervatív liberalizmus védelmében (Una defensa del liberalismo conservador) címet viselő könyve a magyar olvasó számára is érdekes tanulságokkal szolgálhat.
Francisco José Contreras Peláez a Sevillai Egyetem jogbölcseleti tanszékének professzora, számos könyv szerzője és spanyol nyelvterületen a politikai katolicizmus egyik legismertebb szakértője. A konzervatív liberalizmus védelmének szentelt legújabb munkájában rámutat a liberalizmus mint politikai filozófia meghatározásának fentebb említett nehézségeire, többek között az eszmerendszer fokozatos átalakulásának következtében. Ez a változás oly mértéket öltött a 20. század második felében, hogy a liberális politikai filozófia és gyakorlat evolúciója bizonyos értelemben egyfajta szellemi öngyilkosságként is leírható. Az új, progresszív liberalizmus ma sokak számára egyet jelent az erkölcsi relativizmussal, élvhajhászó individualizmussal és egy atomjaira szakadt társadalommal, ahol a szabadság öncélú kultusza szabadosságba torkollik, s a társadalmi és kulturális haladás nevében minden hagyományos társadalmi és jogintézményt elmaradottnak bélyegeznek és a strukturális elnyomás eszközének tekintenek. Contreras a klasszikus szabadelvűség szellemi örökségére támaszkodva éles kritikával illeti a liberalizmus eme relativista vadhajtását, rámutatva, hogy a modern-kori szabadosság, főleg a családmodell és a bioetika kérdéskörében, valójában meghazudtolja a klasszikus liberalizmus elveit.
Contreras áttekinti a klasszikus liberalizmus meghatározó alakjainak, mindenkelőtt Locke, Montesquieu, Adam Smith, Constant, Tocqueville, Lord Acton és az amerikai „alapító atyák” munkásságát, s rámutat, hogy írásaik jelentős részét a mai relativista liberálisok egyenesen reakciósnak és ultrakonzervatívnak bélyegeznék. A szerző egyúttal helyesbíti Friedrich von Hayek önmeghatározását is, mondván, hogy a bécsi születésű közgazdász egy idejétmúlt konzervatizmus-definíciót utasított el, valójában azonban az Edmund Burke nevével fémjelzett konzervatív-liberális tradíció egyik legjelentősebb 20. századi képviselője volt.
Az Egyesült Államokban a függetlenségi háború során kikristályosodó és az „alapító atyák” nevéhez köthető politikai hagyomány három fő pillére a liberalizmus, a kereszténység és a republikanizmus. Contreras véleménye szerint a konzervatív liberalizmus mélyen beivódott az amerikai néplélekbe, s nem véletlen, hogy az eszmerendszer legjelentősebb jelenkori képviselői, Robert P. George, Sir Roger Scruton, Samuel Gregg, Robert Sirico, s a nemrég elhunyt Michael Novak, az angolszász kultúrkörből kerülnek ki.
A szerző kiemeli a konzervatív liberalizmus keresztény filozófiai gyökereit, hangsúlyozva az emberi szabad akarat kulcsfontosságú szerepét. Contreras úgy véli, hogy a relativista liberalizmus ezzel szemben egy olyan materialista determinizmuson alapszik, mely a világegyetem ok-okozati viszonyainak rabjaként tekint az emberre, s éppen ebben rejlik a korlátlan szabadságot hirdető progresszív liberalizmus legnagyobb önellentmondása: a minden korlátot elutasító, az egyéni szabadságot öncélnak tekintő ideológia emberképe valójában nem több mint egy kozmikus véletlenek által meghatározott biorobot.
Meg kell jegyeznünk, hogy Francisco José Contreras könyve elválaszthatatlanul összefonódott a szerző világlátását nagy mértékben befolyásoló politikai katolicizmussal. Ez a világnézeti háttér biztosítja a mű szerkezeti és ideológiai kohézióját, ám ugyanakkor nehezen integrálhatóvá teszi a konzervatív-liberális tradíción belül létező más áramlatokkal.
Vallásfilozófiai meghatározottsága ellenére A konzervatív liberalizmus védelmében viszonylag sikeresen és átfogó módon definiálja újra a nyugati kultúrkört legalább két évszázadon át meghatározó eszmerendszert, s nem titkolt célja, hogy ezt a hagyományt, vadhajtásaitól megtisztítva s visszanyúlva a gyökereihez, ismét civilizációnk alapvető pillérévé tegye.
(Contreras, Francisco José: Una defensa del liberalismo conservador, 2018, Unión Editorial. 200 old.)
