Útravaló Júliának
Te nem fordulhatsz vissza,
mert az élet már hajt előre,
akár egy véget nem érő üvöltés.
Leányom, jobb élni
az emberek örömével,
mint sírni világtalan falaknak.
Érzed majd magad sarokba
szorítva, elveszetten, egyedül
s lehet, megbánod, hogy világra jöttél.
Tudom jól, mondják majd neked:
az emberi lét céltalan
s nyomorult mind, aki él.
Olyankor jusson eszedbe,
amit írtam egy napon
rád gondolva, ahogy most is gondolok.
Meglásd, az élet szép,
s bár sújtson bánat vagy gyötrelem
lesznek barátaid, s vár a szerelem.
Egy férfi vagy nő magányosan,
kiragadva, egyedül
nem több mint por: a semmi.
De midőn én hozzád szólok,
s e szavakat papírra vetem
a többi emberre is gondolok.
A te sorsod másoké is,
jövőd a saját életed,
méltóságod minden emberé.
Kitartásod legyen reményük,
örömöd nyújtson segítő kezet
és zengjen ajkukon éneked.
S akkor emlékezz mindig,
hogy mit írtam egy napon
rád gondolva,
ahogy most is gondolok.
Soha ne add fel, utadról
le ne térj, sose mondd:
nem bírom tovább, elég!
Meglásd, az élet szép
s bár sújtson bánat vagy gyötrelem
lesznek barátaid, s vár a szerelem.
Egyéb választás nem maradt:
s ez a világ, úgy ahogy van,
lesz örökséged, mindened.
Bocsásd meg, hogy többet nem
mondhatok, de meg kell értened:
még magam is úton vagyok.
S jussod eszedbe mindig, szüntelen,
amit írtam egy napon
rád gondolva, ahogy most is gondolok.
José Agustín Goytisolo (1928-1999) spanyol író, költő.
(Cseszneky Miklós fordítása)
